Ma végre olyan helyen voltunk pónigolni, ami közel van. Így nem kell Siófokot vagy Gyöngyöst számolgatnunk.
Szóval eleve nehezen találtuk meg a szomszéd telket, de sikerült.
Ahhoz képest, hogy 3 napja hallgatom, hogy most nagy lovat választunk, mert ugratni akartunk, még megsimogatni sem nagyon akartuk a nagy lovat. Ismét maradt a nevenincs póni.
A cukrot meg a répát a nagy készülődésben meg otthon felejtettem.
- Kicsim, nem akarsz inkább a nagy lovon lovagolni?
A gyerek áll a ló előtt előtt, majd a friss lószaron keresztül át a pónihoz, megjegyzi: inkább a kicsi pónin lovagolok, jó apa? Mert pont ez az én méretem.
Még nyereg sem volt rajta, de a fiamat már alig tudtam elrángatni az állattól. Kb 3/4órán keresztül sétált a kisérőjével. Egyfolytában járt a szája, kidumálta a csajt aki a pónit vezette. Se apa, se anya nem érdekelte. Ránk se hederített. Még inteni sem intett
A végén megint alig lehetett leimádkozni a lóról. Két hét, és újra mehetünk.Ezért hazafelé néztünk neki kis lovaglónadrágot, csizmát és kobakot. Tündérien nézett ki benne. Csak fölösleges olyan ruhát megvenni, ami fél évig se lesz jó rá.
Bár a kobakot a bukója helyett lehet mégiscsak megveszem. Csak a a baj, hogy a rózsaszint vagy a bilikéket szerette volna. Az utóbbitól még a rózsaszín is jobb. Pedig igazán a fekete állt jól neki. Olyan komoly volt a cuccban - igazi (törpe)lovas.
Hazaértünk, hogy lemossuk róla a lovak szagát meg az út porát. Egy óra kemény csata volt, mire hajlandó volt lefürödni. De győztünk.
- Kisfiam, miért nem fürdesz? Kicsit büdi vagy...
- Mert lejön a rúzsom (szőlőzsír volt a száján a szél miatt)
Húzós nap volt. lehet, mégiscsak kölcsönadom anyámnak a gyereket hétvégre.
