Ülünk tegnap a kádban. Nézem a fiam pici lábujjait.
– Ezt megehetem?
– Nem...
– Ezt?
– Nem...
– Ezt?
– Nem...
– Ezt?
– Nem...
– Ezt?
– Nem...
– Egyiket sem?
– Nem.
– Miért?
– Kell nekem.
– Minek?
– ??? Azon járok
– Lábujjakon?
– Igen, mikor lábujjhegyen járok. És ezzel is tudok kapaszkodni, meg fogni, ha kell.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
