Vasárnap a nagyanyja vigyázott Icsire. Ennek a napnak több tanúlsága is akadt.
I. Ne bízd olyanra a fatüzelésű kandallót, aki csak az unokájára tud figyelni.
Hazaérek. Iszonyú, savanyú füstszag az előtérben. A frissen mosott ruháknak annyi.
– Anyu, mi történt? Nem fulladoztok? Nem érzitek a büdöst? Hogy ajtót kellene nyitni?
– De éreztük, kisfiam. Meg is gyanúsítottuk egymást a kisunokámmal, hogy melyikünk szellentett ilyen savanyút...hm, pedig tettünk is a tűzre, bár volt is benne elég, mert nem nagyon akart elégni...
– Nem anyu, nem figyeltetek a tűzre, mert hát ugyan tettél, rá, csak el volt zárva a levegőztető és így csak füstölt az egész, de nem égett...
Közel egy hétbe telt, mire helyreállt a levegő a folyamatos szellőztetés ellenére...
II. Tanuld meg felvenni az mozgást!
A fiamnak igazán kisgyerekes a futómozgása...én nagyon bírom, mert igazán édes, de nagyon komikus...Nos mivel szép családom kiűzte magukat a füstszagú házból, átmentek a játszótérre. Ricsi megjegyezte, hogy (miután földön kúsztak, fára másztak, korlátról ugráltak) a nagyanyja nem úgy "fut", ahogyan ő szeretné. Egyrész cikk-cakkban, másrészt megfelelő mozgáskultúrával.
– Pijosmami, Figyelj rám és vedd fel a mozgásomat!
Anyám inkább "bepisilt" a röhögéstől, de továbbra sem tudta felvenni a mozgást. Ennek ellenére megérkeztek a játszótérre.
