Vasárnap "Apák és fiúk napja" volt. A rendezvényt nem is minősítem, mert nincs annyi negatív jelző. A lényeg, hogy három és fél óra alatt küzdöttünk meg a műanyag uzsonnás dobozért és a matricákért. Haza felé sem járt a metró, tüntetőkkel volt tele a pótoló busz útvonala, stb.. Otthon Ricsi elkezdte kidekorálni a "feketedobozt".
– Kaptam ajándékokat, szerintem jó volt a nap, már alig várom, hogy jövőre is menjünk.
Biztos erőteljesen kiült az arcomra, hogy mit gondolok, mert a mondat végén így folytatta:
– Apa, megtisztelnél azzal, hogy az utolsó matricát te ragasztod fel ide, a dobozomra?
Hát köpni-nyelni nem tudtam. S nem is értettem, mi ez a puncsolás. (Biztos a köszönet az egész napos türelmes sorban állásért).
– Hát kincsem, hízelegni azt tudsz, de...
– Oh, apa, ezt teljesen őszintén mondtam. - Talán ha nem az a "most leveszem apát a lábáról" mosoly lett volna az arcán, még hihető is lett volna. De megint győzött és jövőre újra "Apák és fiúk napja" a Millenárison...
