Tegnap itt volt Dorina. Hetek óta nem láttuk. Így volt nagy készülődés.
- Ha megjön Dorina mi legyőzünk, mert jó robotok vagyunk...
És Dorina megjött. És hogy nyomatékot adjon fiam előző szavainak, kaptam egy robotos gyomorbavágást. A következő pillanatban Dorina jött elő ugyanezzel.
Irgumburgum! Jött a kergetőzés, a bújócska meg a fogócska. Végül bezárták a szoba mindkét ajtaját és az egyiket elkezdték eltorlaszolni.
Átvágtam az épülő hegyen:
- Kisfiam, nem jövök be, de maradjn nyitva az ajtó. Mert ha baj van, be kell tudnom jönni.
Kimentem a másik ajtóhoz és belestem: Buda továbbra is hurcolta az ajtóhoz mindazt, ami a keze ügyébe esett. A lovát, a párnákat az ágyról, a játékos ládáit, melyek súlya alatt csak úgy erőlködött. Mikor már igen nagy és áthatolhatatlan domb volt az ajtónál Dorina megszólalat:
- Icsi, ne pakolj már többet. Tudod, mit mondott apukd. Bejön, ránknéz, aztán majd nézhetünk mi is.
Később megjött Edit is.
Míg mi hármasban a konyhában melegedtünk és cseverésztünk, gyanús lett a gyermek szobai csend.
Osonás az ajtóhoz: orvososat játszottak. Dorinán felhúzott trikó, letolt szoknya. Buda vizsgálta sztetoszkóppal, fecskendővel, spatulával. Szóltam Judtitnak, nézze ő rájuk, mielőtt túl messzire mennek. Mire odaért, mer Buda feküdt felhúzott trikóval és világító fehér fenékkel a matracon.
Persze a gyertyfényes fürdőzés után ez már semmiségnek mondható.
