Józsi úgy vélte, nekünk adja a fölöslegessé vált robogóját. Kicsit öreg volt, kicsit csúnya, de Icsi rögtön beleszeretett. Többször hangsúlyozta, hogy ez az ő robogója.
Bár a motorok addigis érdekelték, beindítva inkább már félt tőlük. Most viszont ragaszkodott hozzá, hogy menjünk több kört is. Hol a kékkel, hol a Józsi új fekete robogójával. Azon legalább jó volt a fék.
Icsi töbek között ahhoz is ragaszkodott, hogy ő is velem jön a NAgyapjához Árokszállásra, persze motorral. Hatalmas sírás közepette kötötte be az anyja a gyereket az ülésbe. Én meg elindultam a frissen szerzett robogóval. A 20 kmes uton többször bevártak autóval, mert a fima ragaszkodott hozzá, hogy ne veszítse szem elől a robogóját.
A strand utcájától már újra a robogón ület. Nem bírta ki a kocsiban a nagyszülei utcájáig.
Amint letettem a robogót, már indulni is akart haza, hogy tovább robogózhasson.
Mikor elmondtam, hogy ott kell hagynunk a motort, hogy Papa kijavítsa, lefesse szép pijosra, stratégiát váltott: Akkor maradjunk, megvárja, míg készen lesz.
Egyetlen alkalommal volt eddig hajlandó nagyszüleinél aludni. Most, mikor elmagyaráztam, hogy kb. 2 hét kell, hogy rendben legyen a gép, megnyugtatott, hogy megvárja. Majd ott alszik papáéknál.
Mikor részleteztem, hogy nincsi s ruhája, elintézte azzal, hogy majd vigyünk neki.
Ahogy közeledett az indulás,úgy volt egyre jobban kiborulva. Simogattaa motort, hogy az az övé, menjünk még egy kört az ő édes kis motorjával.
A búcsú tragikus volt. Ennyire még nem láttam sírni. Csalódott volt. A nagyapja pedig inkább lemondott volna a szerelésről, csak Ricsike ne legyen így elszomorodva. Dehát fék nélkül nem lehet vele közlekedni.
A motort kb. 3 hétre rá vittük haza. Ez idő alatt naponta többször volt téma, hogy mikor készül el az ő szép kis robogója.
No itthon az első nap már bölcsibe mentünk vele.
Délutáni fagyizást követően pedig körbe körbe jártuk a szomszédos utcákat.
- Apa, én már nagyon tudom húzni a gázt...
