A fiam beteg lett. Kegyetlen szülőként leadtuk a nagyszülőkhöz Árokszállásra, azzal, ha bírnak a beteg nyügős és makacs fiúnkkal, akkor pénteken felszedjük.
Az első ötlet: Inkább ne mi, hanem piros mami menjen érte. Erre anyámkönnyen rá is állt. Úgy tervezte, péntek délután elmegy érte.
A második ötlet: De ha már elmegy érte, mi pedig szombaton úgy is Gyöngyösre mennénk, akkor esetleg ott is alhatna. Ezt így a fiam és a nagyanyja gyorsan le is egyeztette. Igaz ezt megelőzte, hogy elsőként csak találkoznunk kellett volna vele az állatsimogatóban, majd inkább szedjük fel és vigyük az állatsimogatóba magunkkal.
A harmadik ötlet: Mi lenne, ha nem pénteken menne érte a másik nagyanyja, hanem azonnal. Ez csak azért volt szuper ötlet, mert nem volt megvalósítható. Azt viszont az anyja felajánlotta, hazahozzuk, ha gondolja, csak akkor nincs pijosmami. Inkább még maradt egy napot. Amikor felhívott az esti nagybevásárlás közepén, hogy miért nem hívtam fel. "Kicsim, Scoobyt néztél" - védekeztem.
De annak már vége, fel kellett volna, hogy hívjál. Mert fáj a fejem és jöjjön értem azonnal pijos mama. Elindult az alkudozás, hogy a) vagy árokszálláson marad még egy napig és pénteken anyu érte megy, vagy b) mi indulunk érte.
Negyed óra múlva úgy dönött, értem mehetünk. Felhívtam anyámat, hogy nem kell érte menni. Mert a gyerek behisztizett, és mivel ő még pénteken dolgozik, így nem randizhatnak.
Anyu 2 perc múlva csörögtt, hogy vett ki szabit és megy a fiamért. hihihihi
A drágaságom megnyugodott. Nem törödve azzal, hogy megbántotta a nagyszüleit.
Negyedi, leghülyébb ötlet: Péntek délelőtti