Szóval ülünk az autóban. Ketten. Pasik. A fiam szopogatja a boltban frissen kizsarolt töltött nyalókáját. Persze én megint bedöltem a mókának...Fagyi helyett nyalóka. Az anyja csak a jégkérmet tiltotta meg. Arról nem volt szó, hogy a cukros mázért is felkoncol minket. Szóval éppen azon ideológián törtem fejem, miért kapott a gyerek cukrot, mikor őtörpesége megszólalt:
- Nekem (mármint neki) érzékeny bőröm van. Ezért szabad nekem cukot enni.
- Azért ehetsz cukrot, mert érzékeny a bőröd?
- Igen, jót tesz neki. A te bőröd már nem érzékeny? Mert az eyém síma.
- Az én bőröm már nem. Pedig én is szeretnék olyan fínom, puha bőrt, mint a tiéd.
- Aha, az enyém finom, puha. Neked is ha leveszed szőrödet.
- Sajnos nekem már akkor sem. Mert akkor is szúr egy kicsit.
- Azért neked is érzékeny bőröd van, csak már nem sima.
Mivel így megoldotta a kérdést, igen elégedett, még inkább önelégült fejjel ült tovább mellettem az autóban, mígnem hazaértünk. Akkor én kiszáltam, ő pedig büszkén kiabált a járókelő néninek, hogy neki érzékeny bőre van, ezért ehet cukrot.
